A diadalív árnyékában

          Számtalan könyvet olvastam már, megbízható családi ajánlások alapján csupa jókat és mind igazán tetszettek. Mindegyik jelentett, "adott" valamit. Mégis Erich Maria Remarque - A diadalív árnyékától nem bírok elszakadni. Sem fizikailag sem szellemileg. Újra és újra át kell lapoznom, töprengenem kell létbe mélyedő, súlyos sorain. Késő éjszaka volt amikor a regényt utolsó mondataihoz érkeztem. Szinte öntudatlan mozdulattal, keserédes tompa érzésben úszva tettem le a könyvet és mint akit fejbevágtak hosszasan, kábultan bámultam magam elé. Valamiféle döbbenet lett úrrá rajtam. Kerestem valamit. Tanulságot, rendszert, értelmet. Az életét. Hetekig darált rajta az agyam mint egy fragmentált merevlemez. Lelkem elgyötörten gondolatok és érzések helyét, értelmét kereste. Következtetések, összefüggések után kutatott, hogy valami módon magáévá tegye, beépítse, hasznosítsa az olvasottakat.. hogy felül tudjon kerekedni... Azon sötét kérdések gomolyogtak és erősödtek fel bennem, melyek már régóta bennem utaznak. Ezeket hordozza a regény is. (Talán nem bennem utaznak.. hanem Én magam vagyok ezen érzetkáosz. Egy fekete lyuk ami elnyeli mások tapasztalatát és aztán kitudja hol és mikor bukkan majd fel újra.) Szóval igen szokatlan hatással volt rám. Lehet olyan válságos(abb) időszakomat él(t)em melyben érzékenyebb vagyok és ezért érzem így; de valami megmagyarázhatatlan, leírhatatlan lelki mozgást váltott ki bennem. Talán más jellegű reménytelenségem okán jobban azonosultam a főhősökkel akik a legsötétebb kilátástalanságban átvitt és szószerinti értelemben is az életért harcoltak. Mi volt a motivációjuk? Pusztán az ősi életösztön? Élni akartak egy életellenes korban. És fel sem merült bennük, hogy feladják. Pedig a kilátástalanság köde előreláthatatlanúl hosszú időre kitakart előlük minden emberileg ma értelmes(ebb)nek definiált (élet)célt. Az élet volt a cél. Küzdöttek. Nehéz róla beszélni.. írni is. Rengeteg gondolatot és érzést keltett lelkem amugyis vihardús, kaotikus tengerén. A teljesség igénye nélkül mégis megpróbálom összefoglalni, amolyan kaotikus, ad hoc jelleggel.

          Maga a regény az 1938-39-es években játszódik, amikoris a közelgő háború sötét árnya és a reménytelenség rátelepszik Párizs és a világ hangulatára. A könyv annyira jól formált, oly erősen materializálódik benne minden, hogy szinte már tapintható a füstos, homályos lokálok hangulata, szinte érezni a calvados* ízét. Éjszakai fényárban úszó párizsi utcák, sikátorok, lokálok, mulatók, lebujok, bordélyok, szállodák, korházak, a nyüzsgő világváros élete. Teljesen beleéltem magam. Esténként alig vártam, hogy belefúrjam magam az akkori kor Párizsába és hogy magamraöltsem a főhős jellemét. A karakterek szinte tapinthatóra formáltak. A korszellem és a hangulat is: a háborús vérengzések embertelen kora amikor is "az élet sosem volt olyan drága, mint manapság... amikor olyan keveset ér" - diagnosztizálta Remarque a kor kór egyik tünetét Ravic doktor a német emigráns, a regény főszereplőjén keresztül. Sorsán keresztül mutatja be a kort, Párizst, a menekültek életét, valamint magát az életet, az embert ezek rejtélyeit, szerelmet, halált, örömöt, szenvedést és mindazt ami (így vagy úgy de) az élethez tartozik. A gyilkos borzalmat és a váratlan bódító boldogságot. Az orvost és az embert egy személyben. Az érzést a mütőben ahogy az erős sterill, fehér fény a testre zuhan, a precíz vágást melynek nyomán vékony sávban kiül a benti élet tűzpirosas nedve. Amikor percekig olyan biztosnak, átláthatónak, uralhatónak tűnik az élet. A steril mütő falain kívul már a káosz honolt. És azt a hajszálvékony, törékeny semmiséget ami élet és halál között helyezkedik, de nélküle mégsincs semmi. Az az aprócska megfoghatatlanság ami élővé teszi a testet.. az a leheletnyi valami ami nélkül az ember már csak jellegtelen, merev anyagtömeg; maga számára már tudattalan, tehetetlen, külső személő számára pedig ijesztő, r/hideg torz forma. Ravic németországbol menekült Párizsba mert nem akart nácivá válni. Nem-et mondott és válalta az üzettetést, bujkálást, de hű maradt saját elveihez. Minden korban vannak önállóan gondolkodó, saját etikai meggyőződéssel bíró kivételek, akik nem akarnak a kor beteg, gyilkos eszmei trendjeinek eszetlen végrehajtó eszközévé lenni. Illegálisan -tartózkodik és -operál gazdag ámbár sebészileg igen tehetségtelen orvos-professzorok helyett, pontosabban nevük alatt. A betegek mindvégig abban a tudatban voltak, hogy egy "neves professzornak" köszönhetik életüket. Míg Ravicnak se köszönet, se elismerés nem jut. Megalázva, megvetve, jogok nélkül. De professzionális tehetséggel. Ravic higgadt, nyugodt, bölcs már kellő fásultsági-pajzsal felvértezve a vilag ellen melyben él. Irigyeltem, hogy minden helyzetben nyugodt tud maradni és minden esetben tudja mit kell tennie, mi a helyes. De az elképesztően igazságtalan, korrupt korszak és az "ember" rajta is kifogott. Átmeneti korban élt, melyben a túlélés az egyetlen és legfontosabb addig amig újra láthatóvá válik valami cél.

          És a legsötétebb korban is rátalál az emberre a szerelem. Ravic számára Joan Madou képében jelent meg újra; pedig fásult kérge mögött végleg leszámolt már ez érzéssel. A regény a nő és férfi ősi ellentmondásos viszonyát is ábrázolja, felemelően és nyomasztóan, minden kínjával és velejárójával együtt. A nő aki ugyan megkínozta de mégis miatta érezte újra, hogy Él.

Drámai volt a halálos beteg Kate Hagström (svéd származású nő Bostonból) búcsúja az élettől akinek utolsó mulatságát váratlanul elmosta az eső. "Lám, hát az az én mulatságom".. Felejthetetlen és szeretném hinni, hogy él olyan valaki a valóságban is mint a jó öreg Morzov, az orosz jobarát aki tüzön vizen át támogatja baratját. Aki igazán érti és (át)érzi őt. Sorstársa, bajtársa.
Majd a bosszú motívuma. Ravic újra találkozik egykori kínzójával kinek lelkén számtalan ember kegyetlen megkínoztatása és halála szárad. Ravic megszállotjává válik a bosszúnak. Végül bosszút áll. És az olvasó ezen könyvben a gyilkolás aktusának fog "szurkolni", hogy tegye meg! A bosszú etikája.. amikor valami mélyebb, ősibb lessz úrrá az emberen. Olyan eszmék, érzések, kőkemény, csontos etikai karakterek vannak jelen melyek mind mind a jóra, valamifélet tökéletességre törekszenek olvasatomban. Természetesen senkit nem buzdítok gyilkos bosszúra de ebben a korban a reménytelenségben se Isten, se Ember nem tett rendet és igazságot.. & valahogy az a kor igazolta Ravic tettét. Ebben a kontextusban nagyon is érthető Ravic cselekedete. Olyan örök emberi értékek, jellemek formálódnak itt melyekre úgy érzem törekedni kell, melyek időt állóak. & a gerinctelen, kapzsi, sötét végtelen emberi rosszindulat az eszetlen pusztítás is jelen van, mely végül a háborúban csúcsosodik ki.
Bosszú, (megkönnyebülés), kiüresedés. Elmúlik/eltűnik a szerelem. Majd Párizsban kialszanak a fények és a remények. "A nagy feketeség mindent eltakart, még a Diadalívet is." Nem voltak már árnyak sem, csak teljes sötétség. És végül amikor összeomlani készül a világ Joan is meghal. Ravic kétszeresen veszít el mindent. Minden reményét, motivációját. A szerelem érzése feltörte kérges pajzsát és újra csapás éri ami már eleven húsba vág. Az élet fintora, hogy a személy önvédelmi rendszerét leépíve a sors ismét kegyetlen ütést tud mérni rá. Amikor másodjara is Élni kezd ismet csalódnia kell és szembesülnie az elkerülhetetlennel. Remarque remekül jellemzi a kor sajátos kilátástalanságát, reménytelenségét és az akkor élő emberek attitűdjét/ viszonyulását mindezen történelmi korszakhoz. (Ha talán nem is az abszolút, általánosan jellemző valóságot ábrázolja mert az a véges ember képesség korlátai miatt megragadhatatlan, de egy bizonyos sajátos hangulatot, élet-érzést/-helyzetet igen plasztikusan formáz.) Üres minden. Ravic belefáradt. Már nem menekül tovább. Nincs miért, kiért. Várja végzetét, hogy történjék aminek történnie kell.

          Végül az ember leteszi a könyvet és fájdalmas döbbenetében hosszan üldögél némán. Nehéz olvasmány de megéri minden sora. Korántsem tudom érzékeltetni a könyv minden mélységét, összetettségét, zsenialitását.

          A nyájas olvasó vegye kezébe, kérem olvassa el majd keressen meg egyeztetni a róla szóló érzéseinket, gondolatainkat :)

* = Normandiai almapálinka